A mai magyar közélet beteg. A kórnak számos tünete van (párbeszéd és a viták hiánya, politikai kampányokra egyszerűsödött kommunikáció, a pártpolitikai viták átnyúlnak más életszférába, hiányzik az átláthatóság, fontos tárgyalások a füstös szobákban dőlnek el, nincsenek következmények stb.) és sokan megpróbálták a a balkáni állapotok okát megnevezni. Turáni átok vagy szerencsétlen történelmi fejlődés? Kultúrharc, gerontokrácia a polgárság ki nem alakulása vagy a kádári kisemberek érdektelensége és megmaradt túlélési eszközeinek maradványa?
Talán én is szeretnék ehhez egy szempontot adni. Jordan B. Peterson mondta egy helyen, hogy véleménye szerint a környezeti szennyezés oka nagyban pszichológiai és a felelősségvállalás hiányából ered. A magyar politikummal való párhuzam itt meghúzható: itt aztán mindenről szó van, csak felelősségvállalásról nem! Hisz, a terápia, a felelősség vállalása a múlttal való szembenézéssel kezdődne: ideális esetben.
Ungváry Krisztián jelen kötete talán ebben az önterápiában fontos. Átveszi azokat az ismert tényeket, adatokat, eseményeket, melyek a rendszerváltozást követő ügynökbotrányokat övezték, illetve magát, az ügynökaktákkal, a kádárkori titkosszolgálat működésével is megismerteti az olvasót.
A könyvet olvasva egy szó dolgozott bennem: felháborító. Felháborító és dühössé tesz, hogy a magyar politikai elit képtelen még több, mint harminc évvel a rendszerváltozást követően megnyugtatóan rendezni a kérdést, hogy képtelenek megszüntetni azt a gyakorlatot, hogy zsarolási potenciálként alkalmazzák az aktákat, és az is, hogy a kommunista rémtettek elkövetőit semmiféle retorzió, elszámoltatás nem érte. Különösen a Kis László-ügyről szóló esettanulmány mutatja meg, a kéz-kezet mos, az egyenlők közt az egyenlők és hatalommal való visszaélés mit is jelent a gyakorlatban. Egyáltalán, egy csoportos nemi erőszakot elkövető alak hogy kerülhet megint uszoda (gyerekek, fiatal nők) közelébe? Ahogy a szerző is megállapítja:
nem lehet működtetni jogállamot úgy, hogy a bűnök megnevezése elmarad.
Remélem, hogy a jövőben valóban méltók leszünk ahhoz a bátorsághoz, amit 56-ban a pesti fiatalok példát mutattak és végre pótolni fogja a magyar politika a legnagyobb deficitjét, az ügynökakták nyilvánosságát. Talán ha beszélünk a dolgokról, végre rendbe tesszük a múltat, tiszta szívvel és a sebeket begyógyítva tudnánk a jövőbe nézni... vagy marad a kádári a mocsár a magyar ugaron.
Szubjektív értékelés: 10/10
Amennyiben támogatnád a blog működését, kérlek, az alábbi linken keresztül vásárold meg a könyvet:
Köszönöm!