Be kell vallanom, van egy rossz szokásom. Van, hogy egy könyv címe vagy borítója annyira megfog, hogy felületesen olvasom el a fülszöveget, és mivel tetszik a témaválasztás, ezért megveszem a könyvet. Aztán olvasás közben jövök rá, hogy hoppá, félrenyúltam. Van hogy így is elolvasom: sokszor inkább csak dacból, kihívásból, vagy mert vannak rejtett mazóista hajlamaim. Az, hogy mi a miért, talán ne firtassuk, de tény, ez a könyv erős bizonyíték lehet az utóbbira.
Én egy érdekes, a jövőben rejlő technológia fejlődéssel kapcsolatos könyvet láttam. Ugyanis a technológiai haladásnak köszönhetően egyre nagyobb fúzió valósulhat meg a technika és az ember között. Erre egyszerű példa a fejlett műtagok, a beültetett pacemakerek vagy a közeljövőben akár el is terjedő, bőr alá ültethető mikrocsipek (mely kiváltja pl. a bankkártyát). Ez új lehetőségek, ugyanakkor veszélyeket, etikai dilemmákat egyaránt felvettnek. Én erről akartam olvasni...
Ehelyett egy filozófia értekezést olvastam egy legfeljebb pár évtizedes irányzatról. Vagy nem tudom. Nehéz értelmezni, mit olvastam, ugyanis
a könyv kétharmada ötéves filozófia tanulmányok vagy idegen szavak szótára nélkül értelmezhetetlen.
Sorra húztam ki olyan mondatokra, amit példaként hozhatok, de egy idő után feladtam. De mégis hozok két példát:
A betegség akarása egy olyan öntranszcendálást jelent, mely a transitus intervenziójával jár, hiszen az élet immanenciájában, a Dasein tellurikus bensőségességében lokalizálja újra az átlépéshez szükséges "túlnant" [91. oldal].
Új lendületet kap a privát perverzió, amint közüggyé válik, promiszkuózus globális szimulakrummá, fraktalizált keresőmotor-kifejezéssé, amely telíti az internet szenzációszomjas nyilvánosságát [289 oldal].
A technoszféra a Föld, az ember és a szocialitás közti szintetizáló médium, mely az antropocén nem-emberi interjszubjektitivitást a tehcnoökológiai mediatizáció felől reflektálja [254 oldal].
Szeretném diszkréten jelezni, hogy
tolmácsot szeretnék kérni!
Ha nehezen is, de azt hiszem, a főbb gondolatokat sikerült összegeznem, és ez a maradék egyharmad pedig megretten és elborzaszt! Ehhez röviden összefoglalom a könyv - általam megértett - történetét.
Ugye Einstein óta tudjuk, hogy a világ relatív. Ez a fizikai tudás, a mérések/megfigyelő által okozott torzulás ismeretelméleti problémákat vet fel: létezik objektív valóság egyáltalán? Vagy minden szubjektív, egyéni szempontok által értelmezett valóságtöredék. Ha igen, lehetséges-e, hogy az objektív világot hirdetők elfogultak, és saját szubjektivitásukat objektivitásnak nevezik? Igen, még erre is mondható, hogy érthető.
Például egy gyarmatosító nem érti, hogy egy bányamunka miért nem jelent boldogságot egy őslakos szigetlakónak. Fel akarja világosítani, hogy jó dolgozni, a fizetéséből sok mindent vehet, nem kell halászgatnia és vadan élnie. A fehér kapitalista nem veszi észre, hogy az őslakos nem nyomorgó, hanem gazdag kulturális életet élő, és az ősei útját követő személy. Ahogy a rasszista se érti, miért küzdenek egyenlőségért a feketék: "Parksnak csak át kellett volna ülnie, mi ez a hercehurca"?
Az elfogult valóságérzékelés igazságként történő értelmezésének tehát lehetnek káros következményei, ezért hasznos, ha bizonyos szempontból a világképet dekonstrukturáljuk, vagyis bomlasztjuk. Ez azt jelenti, hogy bizonyos alaphiedelmeket (a nők másodrendűek, a feketék nem emberek, a bennszülöttek nem dolgoznak stb.) fel kell számolni, meg kell kérdőjelezni. Ez a nyugati országokban többé-kevésbé meg is történt (lásd polgárjogi mozgalmak).
Azonban a poszthumanista dekonstrukciós folyamat a gyereket is kiöntötte a fürdővízzel együtt. Az irányzat ugyanis arról szól, hogy az ember szentségét, méltóságát, egyediségét, tehát a többezer éves jogi- és filozófia vívmányokat is megkérdőjelezze, hisz az ezeket alkotó filozófusok nem voltak nyitottak más szempontokra. Kétségtelen, hogy ciszhetero fehér európai férfiak voltak, de ez nem jelenti azt, hogy hülyeséget mondtak. A teljes metafizikai - vagyis szellemi elképzelések - fogalomrendszer ilyen szintű kidobása számomra a disznók elé szórt gyöngy esete.
A poszthumanizmus másképp fogalmazva az emberség meghaladását kívánja: egyrészt, az testi (végső soron állati) funkciók kiemelésével, másrészt az állati jogok, állati nézőpontok beemelésével, harmadrészt az eljövő kiborgok által hozott jelenlegi fogalmi készlet megkérdőjelezésével, végső soron a teljes metafizikai-filozófia fogalomrendszert (így méltóság, emberség vagy épp szentség stb.) fel akarja számolni.
Az ember egyszerűen megfosztódik emberi lényétől, így értékétől, hisz nem több, mint egy állat. Az emberi jogok és az emberi méltóság így a poszthumanizmus rendszerében értelmezhetetlenek. Az ember nem több, mint egy funkcióként alkalmazott alkatrész, eszköz. Szimpla hús, amíg mechanikus eszközöket nem kap esetleg. A Mechanon alávetettje. Hamvas Béla egy helyen, ha nem is a poszthumanizmusról, de a materiális világfelfogásról így fogalmazott:
A klerikalizmus már a tizenötödik században üdvgépezetté alakult át, amelyben automatikusan minden bűncselekmény alól a felmentés elérhető volt. Úgy látszott ez a gépezet a felvilágosodással megszűnt. Bizonyos időnek el kellett telnie ahhoz, hogy az ember észrevegye: az üzem még hatásosabban működik. De most nem az üdv kérdése, hanem maga a teljes élet gépiesedett el. Az a hiedelem terjedt el, hogy az egész létező világ, lélek, élet, vallás, gondolkozás tulajdonképpen egyetlen kolosszális, ésszerűen megszerkesztett apparátus. Nincs szükség arra, hogy a lét értelmére vonatkozóan nem mechanikus elemeket is felvegyünk. Bizonytalan tényezőkre szükség nincs; Isten, lélek, akaratszabadság elvégre nem is bizonyítható, mondja Kant. Az emberi létezést nem gondolat vagy szellem, de még csak élet sem, hanem a mechanon irányítja. Az ember az apparátusban maga is apparátus és nagyobb üzem alkatrésze, nem spirituális lény, hanem funkció. "
Ezt pedig veszélyes gondolatnak érzem. Ha az embernek nincsenek jogai, nincsen méltósága, mi tart vissza attól, államhatalmakat, hogy egyszerű erőforrásként és eszközként gondoljanak az emberre?. Ha a már nincsenek biztos fogalmaink, és azt se tudjuk, mi az az ember, mit tudunk egyáltalán a posztmodern korban? Mi tartja vissza a 21. század Nietzschéjét, hogy azt mondja, az ember halott? A poszthumanista gondolkodók egy szentségétől egyre vesztő, deszakralizált, szétbomlott és bizonytalan világban nem egy hasznos, a sztereotípiákat lebontó és az emberiséget felemelő bölcsekké, hanem a világot még nagyobb káoszba és egy atomalizált, funkcióvá silányult, szegényes létbe vezető álprófétákká váltak. Korunk Jónásait nem csak elnyelte a nagy hal, de magukat innentől fogva a hal részének tekintik, és nem is akarnak szabadulni belőle. Nincs már nemesség, nincs érték, nincs semmi... pusztán matéria.
Ezért is volt számomra az utolsó fejezet annyira visszataszító és felháborító. Lényegében vagy 20 oldalon keresztül (nem számoltam meg, de tényleg sokáig) egy brutálisan meggyilkolt újságírónő előkerült torzóját és magát a bestiális gyilkosságot, mint egy művészeti produktomot és művészeti tevékenységet (sic!) elemezték a szerzők!
Ez az egyszerű hullagyalázás egész egyszerűen bizonyítja, hogy a humanizmus megkérdőjelezése miért veszélyes, miért helytelen és miért kell mindennap megerősíteni az emberség iránti hitet.
Érdekes módon, itt véget ért volna az ajánlóm, azonban a posztolás előtt sikerült megnéznem a Finch c. filmet, melyet egyébként - talán nem is meglepő módon - az Apple TV gyártott. A látszólag kedves filmecske egy világvégi, posztapokaliptikus világban játszódik, ahol egy Tom Hanks által alakított szereplő férfi él a kutyájával, meg egy robottal. Egy óriási vihar menekülésre kényszerül, de indulás előtt pont befejezi az emberszabású robotot is, ezért már egy beszélő társsal vág neki a "road movie"-nak.
A film ekkor már tehát a poszthumán valóság: az emberi nézőpontot kiegészíti az állati (kutya) és a mechanikus (robot). Ők is értékesek, valóságosak és a film érző, értő, érzékeny lényekként ábrázolja őket. Az ember, amely háziasította a kutyát, megalkotta a robotot, még gazda és teremtő, azonban ez később változik (a főszereplő haldoklik). A robot célja, fő direktívája, hogy a kutyáról gondoskodjon. Az emberré tett mesterséges értelem és az állati világ már nem az emberre hagyatkozik, a humán világ megdől, meghal, megsemmisül. A robot gyászol, a kutya gyászol, van egy megható lezárás, és ki kell mondani: az élet megy tovább. A poszthumán filozófia az ember nélküli világra készül. Én meg azt mondanám, ezt ne várjuk meg és ne hagyjuk:
"Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"
Szubjektív értékelés: 10/1
Amennyiben mégis megvennéd, kérlek, az alábbi linken keresztül tedd:
Köszönöm!