Egy korábbi partizános műsorban [1], a Közgyűlésen, a drogliberalizáció kérdését járták körbe. Ehhez nekem is volt pár gondolatom, melyet itt olvashattok.
A nyugati világ, illetve kis hazánk közéletében egyre többször előforduló vitapont a könnyű (egyes nézetek szerint a teljes) drogliberalizáció, a füvezés rekreációs céllal történő engedélyezése. Itthon is van olyan párt (MKKP) és véleményvezér (pl. Puzsér Róbert), akik kiálltak a marihuána legalizációja mellett, amely mondhatjuk, már nemzetközi trend is.
A fogyasztás engedélyezése mellett és ellen is vannak érvek, kinek világnézete és meggyőződése szerint ez más és más súllyal rendelkezik. Azonban oldaltól függetlenül két dologban megegyezhetünk:
A drogok fogyasztása nem vagy nem csak elkerülendő veszély hanem tömeges társadalmi valóság.
A drog elleni háború egyszerűen szélmalomharc, és rengeteg áldozattal jár. Hisz hiába kapcsolnak le a rendvédelmi szervek egy termelőt vagy terjesztőt, egyszerűen kettő új lép a helyére.
Ezen érvek nem jelentik feltétlen a drogok elleni háború feleslegességét, de egyértelműen jelzik, hogy mennyire nehéz kérdésről van szó. És hiába bonyolult kérdés, én mégis a liberalizáció kérdését én álvitának tartom. Nem azért, mert ebből nem következik semmi, vagy mert a közvéleményt nem érdekli, hanem azért, mert nem a valóságról szól.
Mert ma a valóság az, hogy a tudatmódosító szereknek a nyugati világban hatalmas piaca van, és arról nincs szó, honnan van ez a gigantikus igény. Nem maga a drogfogyasztás a probléma, ez csak a tünet. És ennek oka részben - szerintem - a válasz nem csak az élvezetben rejlik, hanem
a drogfogyasztás a nyugati kultúra hanyatlásának, deszakralizált világnak a jele vagy következménye.
Tudjuk jól, hogy az emberek évezredek óta fogyasztanak tudatmódosítókat. Azonban ezeket nem minden ember, hanem csak a sámán vagy pap/papnő használta. Sámánnak lenni megterhelő dolog, hisz ezen kiválasztottak feladata kapcsolatot teremteni a profán világ és a szellemi szféra, az élő, matéria és a túlvilági, anyagtalan valóságok között. A tudatmódosítók használatára felkészültek, készítették magukat a kiválasztott emberek. Ezek a módosult tudatállapotok egy-egy célhoz vagy szertartáshoz kapcsolódtak.
Ehhez kapcsolódóan pár éve volt egy érdekes jelenség. A Szilícium-völgyben, ahol a gazdag webmilliárdosok és jól fizetett fejlesztők élnek, gyakran őrült hobbik vagy szokások terjednek el, rákaptak az Ayahuasca-tea szertartásra, amely az amazóniai sámánok bevett módja a szellemvilággal való kapcsolatra. És jól fizetett, társadalmilag, kulturálisan központban lévő emberek mégis erre az ősi tapasztalatra, egy bad tripre vágytak. Ugyanis a tea okozta élmény egyáltalán nem kellemes, hanem egy pokoljáráshoz hasonlít. Elgondolkodtató...
Ma már nem tartjuk a sámánon keresztül a kapcsolatot a szellemi világgal, sőt, a nyugaton már a paphoz se megyünk a problémáinkkal. Vannak akiknek Isten ma már csak egy vicces South Park karakter [1]. És lehet, illetve tény, hogy a tudományos materializmus bizonyítékokkal alátámasztott kétkedő világa számtalan innovációt, újítást és fejlődést hozott, mégis, szerintem elvesztettünk valami útközben. Ugyanis nincsenek nagy eszmék, hitetlen ez a Föld: és emiatt se tudunk ezzel mit kezdeni. Az ember - akár akarja akár nem, - vallásos lény. Nem csoda, hisz még az ateisták is ünneplik például a karácsonyt, nekik is kellenek ünnepek (lásd: Eliade írását [2]).
Nemcsak a vallást, és az ezzel kapcsolatos - ha be nem is tartott, de legalább létező - morált veszítettük el, hanem a közösségeinket is. Soha nem voltunk ennyire magányosak és boldogtalanok, a társadalmunk atomizálódott [3]. A felbomló közösségek, individualizáció és a saját helyét nem találó emberek, akik a világban gyakran kudarccal szembesülnek, menekülnek a fájó valóság elől. Amennyiben az életük nem kielégítő, különféle okok miatt többre, több élményre vágynak, akkor különféle szubtanciákhoz fordulhatnak.
Hogy ezekre hogy reagál a szervezetük és a személyiségük, egyénfüggő. Van, aki kocadohányosként csak társaságban szív, és nem szokik rá például a dohányra, vannak kulturált alkoholfogyasztók és vannak olyanok, akik buliból elszívnak egy jointot. És folytatják utána a decens polgári életüket. De a tömegvalóság az, hogy a dohányzás felelős rengeteg megelőzhető halálesetért, számtalan ember süllyed le a kocsmákban és igen, van aki teljesen elszívja az agyát.
Szerintem nem az a valós kérdés, hogy legyen-e a marihuána fogyasztás legalizálva-e vagy sem, hanem, hogy építjük újjá a közösségeinket, hogyan építünk új (vagy régi) eszméket, elhatározzuk-e, hogy csinálunk valami produktívat? Megtaláljuk-e azt a belső erőt, amely igazán emberré tesz? Kimozdulunk-e a komfortzónán kívülre, mert ne felejtsük, a szeretet kihívása odakint van?
Egy olyan társadalmat kell - közösen - építenünk, ahol a drog- és különösen a nehézdrogok fogyasztása nem menekülés, ahol az emberek megtalálhatják magukat, szabadon és építően kifejezhetik saját egyéniségüket. Egy olyan társadalomért érdemes dolgozni, ahol nincs tömeges igény a drogokra. Persze, ez utópisztikus és megvalósíthatatlan, de erre törekedni erkölcsi kötelesség!
Összességében nem tartom ördögtől valónak a marihuána legalizációját, főleg orvosi célokra, azonban óriási társadalmi veszélyeket látok benne, hisz a legalizációt követően nem lehet meggondolni magunkat. Amennyiben mégis be akarjuk vezetni, ehhez fel kell készíteni a társadalmat, az oktatást-egészségügyet, a gyermekvédelmet, erős szabályzókat kell kiépíteni, és mindenféleképp szükséges egy ügydöntő népszavazás is.
[3] Eliade - A szent és a profán könyve pedig itt megvásárolható:
[4]https://www.hazipatika.com/psziche/parkapcsolat/cikkek/a_magyarok_jelentos_resze_szingli/20200812112322
Köszönöm, hogy elolvastad az esszémet!