Raymond Chandler - Asszony a tóban
- KB könyvesblog
- 2020. nov. 21.
- 2 perc olvasás
Philip K. Dick egyszer azt írta, a sci-fi lényege az ötlet, a fogalom, amely körül újít. Ha hasonló kulcsszót szeretnék jelen ajánlott könyv műfajához, a krimihez, én a rejtélyt és a feszültséget választanám. Bontsuk ki ezen két hívószó jelentőségét!
1. Rejtély
A krimiknél mindig adott egy bűnügy, amelynél az elkövető személye kérdéses. Az utóbbi alól lehet kivétel, hisz a Columbo történeteknél előre tudni lehet, hogy ki a gyilkos, ott inkább a nyomozás feszültsége teszi élvezhetővé történetet. Természetesen az is elképzelhető, hogy az (egyik) elkövető szemszögéből látjuk az eseményeket. Itt a rejtély szintén kiiktatódik és nagyobb szerepe van a lélektani dinamizmusnak, az írásnak (lásd: A postás mindig kétszer csenget [1]). Viszont főesetben nem ismert az elkövető(k), és teremti meg a történet feszült atmoszféráját.
A klasszikus krimik nagyjában azonban a rejtély dominál, melyet az írók igyekeznek is kihasználni, gyakran kétértelmű bizonyítékokat mutatnak, félrevezetik az olvasót. Itt a narratíva és az elmemunka sokat számít, mert egy rosszul megírt cselekmény bonthatja a feszültséget, logikai lyukak maradhatnak a történetben, melyek élvezhetetlenné teszik a könyvet.
2. Feszültség
A rejtély gyakran feszültséget is szül: az író igyekszik félrevezetni az olvasót, vagy épp veszélynek kitenni a szimpatikus szereplőket. Emellett fontos a történet ritmusa, felépítése, ha túl lassan halad, unalmas leírássá, ha túl gyorsan, követhetetlenné válik. Lehet, hogy a már említett példákban az elkövető szemszögéből látjuk az eseményeket, ott a feszültség abból ered, hogy lebukik-e az elkövető vagy sem, és ha igen, hogyan. Szóval mondhatni, hogy a kriminél a feszültség törvényszerű.
Számomra az Asszony a tóban mind a két pontot kipipálta. A rejtély végig izgalmas volt, ámbár a végére kicsit belezavarodtam (ezért a lepontozás), a feszültség pedig végig érezhető volt. Ráadásul, Philip Marlowe izgalmas karakterével is most találkoztam először (róla majd egy másik, szintén a hétvégén megjelenő ajánlómban bővebben írok). Tetszett a nyelvhasználat is: éreztem benne a férfias keménységet, mégsem volt benne káromkodás, és nem éreztem modorosnak sem. Köszönet a magyar fordítónak (Gy. Horváth László).
Ezek miatt a könyvet csak ajánlani tudom!
Szubjektív értékelés: 10/9
Amennyiben - felár nélkül - támogatnád a blog működését, kérlek, a lenti linken keresztül támogasd a blog működését:
Köszönöm!
Comments